Különös karácsony

30 fok, napsütés és tengerpart egy olyan országban, ahol semmi hagyománya nincs a legszenttebb keresztény ünnepnek….

Nem honos a fenyőfa, nem szólnak karácsonyi dalok, soha nem hullik a hó, nem ismerik Jézust és a töltött káposztát. Nem először töltjük az ünnepeket távol az otthontól, a családtól, de ez most valahogy még másabb, mint eddig volt. Én próbálnék erőlködni, hogy de igenis lesz karácsonyunk, de mindig oda lyukadunk ki, hogy nem ér ennyi cécót az egész. Például: vehetnénk műfenyőt és díszeket kb aranyáron, de inkább megelégszünk a szomszéd teraszán lévővel. Igen szépen villog minden este az ablakunk alatt. 

  Szeretnék nagy karácsonyi vacsorát is készíteni, mint minden évben, de egyetlen egy darab gázrezsóval nem váltom meg a világot. Sütőben sütnöm nem kell, az biztos. Időm se lenne rá, tele vagyunk vendégekkel. 😇🙏🏻Aztán nem is tudom mikor ejtenénk meg a közös vacsorát, mert Anti dolgozik minden este fél 12ig. Itt nincs munkaszüneti nap ilyenkor, sőt most van a legtöbb tennivaló. Szóval nincsenek már hiú reményeim, letettem a karácsonyi hangulatról. Azért tegyük hozzá, van az ünnepi készülődésnek olyan szakasza, amit egyáltalán nem bánok, hogy most kimarad. Idén a pláza helyett máshol róttuk a kilómétereket, a jócselekedet most sem maradhatott el! Így esett hogy a minap kora hajnalban motorra pattantunk és elindultunk a legközelebbi állatmenhelyre. Ami azért mocival jó kis túra volt. 

 A Ko Lanta Animal Welfare otthont ad 50 veszélyeztetett kutyusnak és 15 cicának. Munkásságukat egész Thaiföld területén végzik, leginkább  az utcán elő állatok ivartalanításával próbálják felvenni a versenyt a koordinálhatatlan állatszaporulat ellen. Hihetetlen! A macskák konkrétan, mintha osztódással szaporodnának. Egy macskából hirtelen 80 lesz rövid időn belül. Csak hogy milyen megdöbbentőek a számok: az egyesület Phi Phi szigetén 1 nap alatt 400 gazdátlan állatot ivartalanított. Adományunk igen szerény volt, mert csak ennyit engedett a járművünk. 

 A mi szívünknek idén ez volt a karácsony.  

    
    
   És ez lesz az első karácsony is az életben, amikor a mi kutyáink nem kapnak semmit!😃
Ünnepi hangulatunk ugyan nincsen, de családunk az nagyon is! Sosem hagynak cserben minket😇🙏🏻 Ezekben a percekben érkeztek meg édesanyámék vagy 2 kg svájci csokoládéval és apukám is képviselteti magukat egy csodás ajándék képében, amit hálásan köszönünk. Idén ha nem baj, nem teszem be a (szomszéd) fa alá 😂. Anyukám még adventi gyertyákat is hozott és mikulás sapkákat, sőt az otthoni halászlékocka is engedi sejtetni: mégis lesz valami ünnepi étel készítve azon az egy kis csóri gázrezsón😂. Mi is küldtünk kis apróságot magyar földre a szeretteinknek, most kíváncsian várjuk vajon mikor ér oda vele a thai  kis Buddha. Addig is idén karácsonykor (is) marad nekünk az ünnepi Skyp. Szép, szép itt lenni és panaszra semmi okom, de ha tehetném azért csak hazateleportálnám magunkat a családunk és a barátaink körébe. Mondjuk az igaz, hogy csak 2 napra. 

Szeretett hazánknak pedig itt kívánunk, békés boldog karácsonyi ünnepeket!!!!!🎁🎄❤️💋

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s